Azzal nyugtatom magam, hogy ha számvitelről még nem olvastam szórakoztató blogot, akkor biztosan van még út lefele is, lehetne még reménytelenebb vállalkozást indítani. Most sem fogok számvitelről írni, nem is tudnék, csak a tőzsdét akarom fogyasztható képbe helyezni, tejszínhabbal leönteni, party-cseresznyével és konyakkal bolondítani.

Szeretem a tavaszt, nyílik az idő a pitypanggal együtt és egyre több kedvet érzek ahhoz, hogy a fizikai mellett szakmailag is kimozduljak a megszokott körökből és ellátogassak konferenciákra. Nem mindig a jó ajtón kopogtatok, de ki látott már olyat, hogy az ember minden egyes kopogása sikerrel jár és az ajtónyitás után az ember nyakába ugranak örömükben.

A rossz ajtó

Nos a szó semmilyen (se képletes, se átvitt, se szó szerinti) értelmében nem ugrottak a nyakamba mikor sikerült eljutnom egy olyan kiscsoportos foglalkozásra, amit mint később kiderült a friss-diplomásoknak tartott egy az országban tevékenykedő multi energiaszolgáltató. De én voltam a hibás? Olyan címmel hirdették meg az előadást, hogy: "Workshop a Lean vezetés rejtelmeibe gyakorlati példákon keresztül." További hívószavak: egyéni motivációk definiálása; kereteken kívüli gondolkodás; hatékony kommunikáció.

Az összes hívószóra fogékonynak éreztem magam, de ők arról tartottak előadást, hogy az ő multivilágukba mióta bejött a lean és "lean-esítenek" mindent, azóta még sokkal fantasztikusabb náluk dolgozni, mert mennyire rugalmas és élethelyzethez alkalmazkodó munkakörülmények vannak és ezer pozícióban és területen kipróbálhatod magad.

Tanultam belőle, leginkább a címadás felelősségét, hogy hiába egy posztnak is a címe a lelke, a legfontosabb hívószava, de átbaszni nem illik az embert a címadónak sem.

A szokásos ajtó unalmas

Később aztán eljött az én időm is, a szűkebb területemhez kapcsolódóan két előadásra is eljutottam. Hasznos volt, arra vezetett rá mindkét előadás, hogy a befektetéseknél és a tőzsdénél unalmasabb téma a világon nincsen. Pedig ezt főiskolán és aztán főleg az egyetemen koránt sem így éreztem. És persze azóta sem így érzem. Nyilvánvalóan nem a téma hibája, hogy bennem ezek az érzések jöttek elő, egyszerűen az előadók a mindennapi munka után beestek és valamit összehoztak, hogy megússzák az estét. Ez volt az érzésem, ez a kb. magasról telibe esete.

A jó ajtó

Aztán megjöttek a "barátaim", egy másik ajtónyitás már az estébe nyúlva a kézműves sörfőzés irányába. Késő volt már, egy dolog miatt maradtam az előadáson, azt ígérték, hogy lesz kóstoló. Mégsem gondoltam volna, hogy ebből az előadásból teszek a legtöbbet magamba, ezt most már képletesen is értve.

Két fogalom maradt meg bennem: sörforradalom és kapudrog.

Az elsőt nem nagyon kell magyarázni, jópár éve már a hazai kézműves sörök egyre kapósabbak annak ellenére, hogy az összfogyasztás nem növekszik, ők mégis évről-évre többszörözik az eredményeiket. Ezzel kapcsolatban annyi volt az érdekes számomra, hogy van ebben tudatos munka és nem csak a piaci igények változása az egyetlen tényezője a kis főzdék helyzetbe kerülésének.

Szóval nemcsak várták a sült galambot, hanem rájöttek arra, hogy a hosszú ideig felvállalt árverseny helyett új piacot kell teremteniük a befutáshoz. A nagy sörgyáraknál olcsóbban úgysem fognak tudni termelni, így inkább a termékfejlesztésre koncentrálnak és olyan söröket gyártanak, amikre ugyanúgy képes lenne a nagy sörgyár is, de nem foglalkoznak vele, mert nem éri meg neki. Megteremtették maguknak a piacot.

Valahogy így érzem magam a munkahely kérdésében. Magyarországra visszatérve nem találtam olyan munkát, amit teljes szívvel csináltam volna, így most azon vagyok, hogy ezt megteremtsem magamnak. Ami nincsen, azt meg kell csinálni, nagyon egyszerű logika.

Kapudrognak

hívják egymás között a gyümölcsös söreiket, hogy ezzel olyan arcokat is sörivóvá tegyenek, akinek eddig ez eszébe sem jutott. A piacteremtéshez passzol a logika, új emberek kerülnek a képbe, akik nyitottabbak lesznek erre a kultúrára és az egyik gyümölcsös sör után megkóstolja a másikat, majd a harmadikat és a végén már büszkén sörivónak fogja magát hinni és érezni.

Nyilván találtam analógiát nálam, különben nem éreztem volna üzenetnek a fogalmat. Érzem és most már vannak konkrét visszajelzések, akár barátoktól, akár az olvasottsági számokból látni, hogy a tőzsdéről nem tudok átütően írni. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy rossz a témaválasztás. Meg ezt nem is hiszem el, mert magamon azt érzem, hogy mióta írok róla és így is elemzek, azóta még nagyobb szenvedéllyel csinálom a kereskedést. Nyilván ebben a sikerélmények játszanak a legfőbb szerepet és az, hogy egyre határozottabb képem van arról, hogy miként érem el a céljaimat általa.

Az írást mégsem tudom más irányba vinni, hiába olvasottabb a semleges témáról írt posztom, zsákutca lenne, ha a tőzsdei vezérfonal elveszne az egész mögül. És talán itt van a lényeg. Lehet egy dologról szakbarbárként, idegen szavakat villogtatva írni és lehet egy olyan megközelítés, mint amikor bankárként nyugdíjas néniknek igyekeztem anno magyarázni a hitelkártyáról. Nem egyszerű eset egyik sem, de ez a blog sokkal több örömöt ad, mint a hitelkártya eladás, azt meg kell hagyni.

Összefoglalva azt hiszem, hogy a tőzsde a mindennapjaink része, ugyanúgy mint jó esetben az irodalom, a történelem, a közélet aktuális kérdései. Nincsenek éles választóvonalak ezek között, kevés fekete-fehér dolog van a világban, minden szürke ha úgy tetszik a maga ezerféle szürkeségével. Amit én csinálok az is nehezen kategorizálható. Valahol ebben a hármasban látom a mostani vonalat: közgazdaságtan, történelem, irodalom. Határterület minden oldalról, mindegyikből van benne, az arányok pedig folyton változnak. Van, hogy hangsúlyosabb az egyik, van hogy a másik, így több esély van arra, hogy egy-egy kilengéssel egy irányba elérjek olyanokat, akik eddig nem nyitottak a tőzsde irányába, de a saját kezükbe vennék a sorsuk irányítását. Hívhatjuk ezt egy olyan utazásnak is, ahol a céltól nézve egyre távolabbi indulási pontokon szólítok meg utasokat van e kedve velünk jönni.

Én pedig igyekszem jófej lenni az úton. Ennyi.

Ádám

2016. április 23.