Néha ki kell mondani hangosan, mert különben az történik, mint a képen látható emberrel.
Mióta írogatok figyeltem meg, hogy nagyjából minden tizedik kis fecnire leírt gondolatom kerül bele egy későbbi írásba. Hány gondolat lehet, ami kis fecnire sem kerül?
Mennyi és mennyi gondolatot nem mondunk ki? Gondolni, hogy fasza vagyok az még csak egy óriási nagy halmaz része, amiben minden aznapi gondolatunk benne van, a hascsikarástól kezdve, a jó melle van, de biztos butáig.
Az ilyen gondolatok viszont elszállnak, a tegnapi hascsikarás csak akkor lesz emlékezetes, ha nem sikerül elérni a wc-ig.
A kimondás, ha még nem rutinszerű, megőrzi a pillanatot, emléket ad. A szeretlek is ezért működhet...
Ádám
2016. augusztus 7.
