Akor menjünk időrendben!

2014-ben, mikor Konstanzban éltem, bátyám a nyári látogatásuk alatt fotózta ezt a képet az ottani sétálóutcában egy bolt kirakatában. Ott álltam mellette; a szín és a forma annyira passzolt, hogy muszáj volt ezt megtennie.

Tegnap este egy David Bowie tribute-zenekart hallottam Pesten egy kis klubteremben. Ismerem a slágereket, nagyon jó volt élőben hallani és látni két méterről a zenészeket. Ég és föld kocertet látni is, nem csak hallani, erre pár éve jöttem rá, az élmény a többszöröse mint egyébként. Valami olyasmi magyarázatot adtam ennek az érzésnek, hogy úgyis az agy dolgozza fel az információt, oda fut be minden és ha több csatornán jön be a jó (itt szem és fül) akkor abból csak még jobb, teljesebb élmény lehet az eredmény. Ilyenkor én, mint közönség sokkal jobban figyelek, nagyobb a koncentráció, nagyobb az élmény. Ugyanez működik az olvasásnál, evésnél, sörivásnál, szexnél is, mindenhol.

Nagyobb koncentráció, nagyobb élmény. A külvilág csak bezavar, el kell tudni engedni ahhoz, hogy az a pici, ami ott van és abban a pillanatban fontos elérje a hatását és nagyon jó legyen. Így én mint néző, hallgató nagyon sokat tehetek azért, hogy egy koncert nekem jó legyen. Lehet hülyén hangzik, de rajtam múlik.

Tegnap született egy új kedvencem. Talán ismertem már valahol; a kisagyamban már meg volt. 1984-es szám, már éltem akkor, hallhattam akkoriban a rádióban. Mindegy is, most itt van valamiért akár újra, akár először, nem fontos.

 Itt még nem dőlt el, hogy erről írok, ehhez kellett ez is:

Mi a tanulság? Találni párokat a dolgoknak az életben, találni passzoló harmóniákat jó dolog? Jó-jó, de milyen "migránsruhában" jön be már a klip elején...

Ádám

2016. szeptember 18.