A kicsivel vagyok mindig, neki szurkolok, az esélytelenebbnek, a szimpatikusan bénábbnak. Lehet, hogy túl sok népmesét fogyasztottam gyerekként? Gyengébb napjaimon talán még mindig azt tolom?

Nem tudom, de jó hinni benne. Sokan mondják, hogy valamibe kell. Istent még nem találtam meg magamnak, így marad ez a mesevonal és azt hiszem, hogy nem kell olyan nagyon távolról ránézni az istentörténetekre ahhoz, hogy ugyanolyan meséknek tartsuk mint a többit.

Szóval az elesettek, a bénák, a gyengék sokszor nem érdemlik meg azt amit kapnak. Egy társadalom többek között attól működőképes, hogy ezt hajlandó észrevenni és tenni ellene. Nem vagyok nagy harcos, nem vagyok civil jogvédő aktivista, csak látni próbálok, észrevenni dolgokat és mikor megteltem a látvánnyal, kiadni magamból, akár ezeken a sorokon is.

Pár éve még bankosként lezsidóztak a pesti utcán, pedig csak álltam és vártam valakit. Talán csak az volt a "bűnöm", hogy öltöny volt rajtam és a cigit táskából vettem elő és nem az utcáról szedtem föl, ahhoz hasonlóan mint az, akinek ez a különbség közöttünk elég is volt ahhoz, hogy zsidót lásson bennem.

Cigány még nem voltam, gazdasági bevándorló a migráns kisöccse viszont már igen.

Nemrég hallottam a rádióban a migránskampány egy örvendetes hatását, hogy csökkent a cigányokkal szembeni ellenszenv a magyar társadalomban. Ja, nincs helye egyszerre két csoportnak is egy igazi magyar szívben. Sikerült jól koncentrálni a gyűlöletet, hogy meg tudjuk üzenni Brüsszelnek.

A migránskampány áldozatai, a kicsik, a vétlenek a menekültek voltak. Ők az a csoport, akik nem tehettek semmiről, csak jöttek-jöttek, majd jobb- és balegyenesként várta őket a kék plakátfal és az államilag gerjesztett gyűlölet, majd a következő percben "Európa hős védelmezőinek" jobb horga gyorstelepítésű drótkerítésként akadt a testükbe. Szörnyű érzés lehetett több ezer kilométeren átjutni egy hátizsákkal, családdal, pár száz eurós vagyonnal és azt tapasztalni, hogy Magyarországon miattam kék színbe öltözött a gyűlölet.

Még agyontréningezett értékesítőként tanultam, hogy, ha eredményes akarsz lenni egy tárgyaláson, akkor tedd le a saját zsákodat (pl. időhiány, frusztráltság a főnök miatt, gyenge értékesítési eredmények, otthoni problémák stb.) és vedd fel a tárgyalópartneredét. Érezd át, hogy neki milyen problémái lehetnek, mi járhat a fejében, mire keres megoldásokat. Ebből következően ne a saját termékedet akard neki eladni, hanem egy megoldást az ő problémájára.

Át akartam érezni, hogy milyen lehet az ő cipőjükbe bújni, az ő zsákjukat vinni a vállamon. Tudtam előre, hogy kurva nehéz lesz, de az érzést nem írja le ez a durva jelző sem. Nincs más út mint a megismerés...

A bepakolás még ment, igyekeztem csak a legszükségesebbeket magammal vinni. Egy váltás alsónemű, pulóver, kabát, fogkefe, fogkrém, fél napi kaja, egy napi víz, a kis flaskám unicummal töltve, fejlámpa, telefon, igazolvány, pénz. Péntek este volt, másnap indulás, ezzel a zenével aludtam el...

Cél: a népszavazás napján elhagyni a gyűlölet fűtötte Magyarországot és a jelenleg Szlovákiához tartozó, de egykori magyar területen álló Csábrág várának meghódítása két lábon, három nap alatt (googlemaps szerint a pesterzsébeti lakásomtól 131 km).

folyt. köv.

Ádám

2016. október 14.