Kalácska, brióska, napocska 6. rész

2016. december 11. - adamholvagy

Mert elindultál érte

Ha úton vagy eljön az a pont, hogy megkérdezed miért. És ez mindig akkor jön, amikor nem tudsz rá válaszolni...

Fáradt voltam még reggel is, de nem volt annyira kényelmes az ágyam, hogy sokáig marasztalt volna. Meg különben is, itt vagyok, alig húsz kilométerre a vártól. Egyrészt ez van annyira messze, hogy időben induljak, másrészt pedig ma van a hódítás napja! Ennyi elég is volt a hét órai keléshez.

Első utam a bankba vezetett, ugyanis csak aprópénzek voltak nálam euróban, a vacsora, szállás éppen kifutotta, a reggelihez már váltanom kellett. Bank, bolt, kispék és a falu szélén az első padon már irányban a vár felé megreggeliztem. A kis, aranyos pék, - hát nem leány, mert azon a koron már túl volt - de fiatalos lendülettel adott ráadás kiflit és kalácsot, hogy ezt vigyem már el, mert már csak ez van belőle. Reggel 8 óra 10-kor! Nem is kért érte semmit, nekem meg elég volt annyi az igenemhez, hogy kalácskának szólította a kis süteményt. Viszlek.

Csöndes országúton mentem, vágytam már az erdőt, de a turistaút, is itt ment egy jó darabon. Térképpel a kezemben, hátizsák, pulóver, a gyengécske napsütés néha megcsillant a borostás arcomon, belül a lelki szemeimmel egyre növekvő várat látva egészen úgy festettem, mint egy túrázó.

Így érkeztem Magasmajtény nevű faluba, ami már a hegyek között volt és innentől már erdőben is vezet turistaút. Az egyébként friss térképem szerint legalábbis. Egyutcás kis falu a kanyargó erdő övezte úton, de két egymást követő turistajelzést nem láttam. A leágazás megvolt a főútról, öröm, indulás, aztán a következő 100-200 méteren semmi, közben pedig minimum két kereszteződés, ahol el lehetne menni ugye más irányokba. Sebaj, megláttam egy öreg nénit, a helyi őserőt, éppen két egészen frissen elvágott nyakú csirke himbálódzott az egyik kezében, a másikban maga a tettes szerszám és pár csepp vér a környéken. Megfelelőnek éreztem a pillanatot a belépőmhöz.

- Csókolom, beszél magyarul? Hadovált valamit válaszul, de magyar szó egy se volt közte. Nem feladni!

- Turistickej signal blu? Ezt a kérdést raktam össze. (most megnéztem szótárban a kéken kívül mindent eltaláltam, legalábbis hangzásban nagyon közel jártam) Nézett, most rövidebbet válaszolt mint az előbb és közben el is indult a csirkékkel a dolgára. Nem bocsátott ki válaszként értelmezhető jeleket felém a kérdésre vonatkozólag; maradtam az országúton.

Túljutottam az utolsó falun a várig és még volt hátra vagy tíz kilométer. A következő nagyobb kereszteződésben már láttam táblán kiírva és irányba állítva: Cabradsky hrad; mellette kék jel, hát igen, jó helyen járok. A tábla vitt befelé az erdőbe, egyre csak vitt, de ugyancsak nem volt folytatás, megkerültem egy kisebb dombot és közben egy nyüves kék jelet nem láttam, pedig oda-vissza kétszer megkerültem. Tíz perces domb volt, de akkor is, dühített, hogy nem találok semmit.

Láttam egy kis házat; ha nem vigyázok tiszta Jancsi és Juliska lesz ez a törénet... Sok kis házat láttam igaziból, meg egy autót, de a legnagyobb kincs, egy embert végre. Egy kezemen meg tudtam számolni, hogy a faluszéli reggelit követően hány embert láttam. Nyaralókat, vagy inkább síházakat készítettek fel a szezonra és persze jött a kérdésem, de taktikusan. Do you speak English; oder Deutsch? Esetleg magyarul? Aztán hívták a főnököt a házból, aki állítólag angolul gagyog. Angol-szlovák keveréknyelven elmondta, hogy a signal blue (itt már angolos a blu!) under rekonstrukcija, ezért jobban teszem, ha maradok az országúton és majd csak pár kilométer múlva megyek be az erdőbe.

Így tettem és pár száz méter után kiderült számomra, hogy kaptam egy útitársat. Nem szereztem, de kaptam, biztos jófej voltam, megérdemeltem. Ide rakom be a fényképét, ami ugyan már a várban készült, mert elkísért persze:

Mikor észrevettem még csak pár száz méterre voltunk attól a dombtól, amit kétszer kerültem meg két irányból, ahol először láttam őt; úgy elzavartam, hogy azt hittem ezzel vége. Aztán nem sikerült, mindig jött utánam négy-öt méter távolságból. És ez így ment a várig, sőt még utána is egy darabon. Közben azért volt időszak, amikor azt hittem talált valami érdekesebbet és éreztem a késztetést, hogy majd addig jól meglógok, de nem, minden őzhajtásból visszatalált. Ennyi fehér őzpopót nem láttam még ugrálni az erődben, felkutatta az összeset ami a környéken járt.

Erdőben újra, jó hosszan egy bokanyíró köves úton, de kék jellel a fákon! Kezdtem fáradni, ebédidő volt, éhes is voltam, a lábam is fájt. Ezen a köves úton kifejezetten rosszul esett a járás. A kutyának örültem is meg nem is, azon járt az eszem mikor megláttam újra és újra visszatérni, hogy mit fogok vele kezdeni, ha buszra szállok? Tudtam, hogy mi csak erre a kirándulásra lehetünk barátok, de nem édesgethetem magamhoz, pedig egyre inkább kedvem is lett volna hozzá.

Amikor elment őzet hajtani, akkor máson járt az eszem. Dúdoltam egy dalt, két szót bele is énekeltem, hogy follow blue... (kövesd a kéket!) Igen így énekeltem, nem emlékeztem pontosan a szövegére: I'll follow you (követni foglak téged).