Először is boldog új évet mindenkinek!
Sokáig nem írtam, vártam, hogy kiéhezzetek a történetekre. Éhesen lehet a legjobbakat enni, ugyanis. Ilyenkor még jól sem kell tudni főzni, csak végre legyen már valami. Valahogy így képzelem el a mostani helyzetet. Már kaparjátok a falat, csak írjak már valamit.Nyár végén, ősszel kerestem magamat, hogy mi végre vagyok én itt ahol vagyok, mit keresek itt és merre megyek tovább. Ez nem olyan kevés dolog így egyszerre. Túrázásnál, mikor jelzés nélkül két irányba megy az út mindig azt gondoltam, hogy az egyiken el kell indulni, hogy történjen valami. Legalább annyira, hogy azt az utat kizárjuk és akkor mehetünk a másikon. Toporogni, vakarózni nincs értelme sokáig.
A melóban is van egy csomó ilyen helyzet. Kis gyakorlat után már tudja az ember, hogy mi lenne a leghatékonyabb útvonal, módszer egy adott utca, tér bejárására. Tudja melyik csomagot kéne először kivinni, ezzel helyet csinálva egy várható beszállításnak; vagy éppen mivel érdemes kimenni a címre. (a mivel kérdésnél arra gondolok, hogy van egy talicska szerű kis eszközünk, amivel a nagy dobozokat hozzuk-visszük).
És ezekre a kérdésekre nem mindig egyértelműek a válaszok. Ilyen tépelődéseknél is azt szoktam mondani magamban, hogy mindegy csak csináljuk, aztán lesz valami. Nem lehet tudni, hogy mi a leghatékonyabb. Ezt csak utólag lehet tudni mindig. Nyilván tanulni, elemezni a hibákat mindig érdemes, az előre visz. De előre aggódni azon hogy nem a leghatékonyabb utat járom be azon nem érdemes. Ugyanis mindig van hatékonyabb. Ha nem lenne, akkor egyszer csak megállna a fejlődés. Kész letettük a ceruzát, holnap nem lehet jobban csinálni. Nyilván ilyen nincs, semmiben sem.
És ezekre a kérdésekre nem mindig egyértelműek a válaszok. Ilyen tépelődéseknél is azt szoktam mondani magamban, hogy mindegy csak csináljuk, aztán lesz valami. Nem lehet tudni, hogy mi a leghatékonyabb. Ezt csak utólag lehet tudni mindig. Nyilván tanulni, elemezni a hibákat mindig érdemes, az előre visz. De előre aggódni azon hogy nem a leghatékonyabb utat járom be azon nem érdemes. Ugyanis mindig van hatékonyabb. Ha nem lenne, akkor egyszer csak megállna a fejlődés. Kész letettük a ceruzát, holnap nem lehet jobban csinálni. Nyilván ilyen nincs, semmiben sem.
Ennyit az örökös tanulásról :)
Sok említésre méltó dolog van Konstanzban, ahol élek. Ne féljetek nem fogok városbemutatót tartani, csak egy faszit húzok most elő a nyári emlékekből. Még augusztusban történt, hogy éppen jöttem haza az újdonsült biciklimmel, amit a tó túlpartján vásároltam, majd áthajóztam és szép nyugodtam, az elégedettség maximális érzésével tekertem hazafelé úgy este fél 8 körül. Az utam átvisz a Rajnán a belvárosi biciklis- és gyalogoshídon. A híd előtt le kellett szállnom a bicikliről, mert akkora tömeg volt, hogy nem lehetett járni rajta. Nem tudtam mi lehet. Közelebb érve hangokat hallottam. Egy zongora hangjait. Alig akartam elhinni, hogy a belváros közepén a hídra egy faszi feltolja a zongoráját és ott kalimpál. Valami eszement ötlet. Lenyűgözött, maradtam, nem mentem haza egyből. Aztán az éhség pesze hazavitt, de nagyon jó volt az emberünk.
Telt-múlt az idő, mígnem év vége felé a tv-ben láttam egy műsort, amiben az elmúlt év legmeghatóbb történeteit mutatták be. Volt benne dadogós kisfiú, aki megtanult beszélni, mint V. György A király beszédében és hasonló érdekfeszítő történetek. És egyszer csak egy zongoristát mutattak be, aki a nyári török zavargások alkalmával az isztanbuli Tahrir téren zongorázott a tüntetők és a rendőrség között a békéért. És a riportban elhangzott, hogy konstanzi illetőségű a zongorista. Több se kellett kikerestem, ő az.
Davide Martello
http://www.klavierkunst.com/
A saját oldalán is vannak zenék tőle, de felteszek egy youtube videót is. Ez egy 2012-es nyári alkalom a konstanzi biciklis hídon. Meglepő volt nekem még, hogy a hapsi fodrásznak tanult. A wikipedia szerint, most utcazenész. És van egy célja, ami a honlapjából kiderül (angolul).
A saját oldalán is vannak zenék tőle, de felteszek egy youtube videót is. Ez egy 2012-es nyári alkalom a konstanzi biciklis hídon. Meglepő volt nekem még, hogy a hapsi fodrásznak tanult. A wikipedia szerint, most utcazenész. És van egy célja, ami a honlapjából kiderül (angolul).
Szimpatikus faszi, a célja is tetszik. Kicsit bolondnak kell lenni hozzá, de mihez nem? Talán minden jobban megy, ha kicsit bolondok vagyunk hozzá. És nekem is van célom. Nem sok köze van ehhez, de erről majd máskor. Talán arról is írok majd egyet.
Most viszont még egy fontos dolog. Ma reggel eszembe jutott egy régebbi írásom a sapkáról és a fotó. Hát akkor tessék a folytatás...
A két portré a kocsiban készült, amazonok :) társaságában. Fontos még és ez egy tuti jó dolog, hogy a kocsi felső lapja átlátszó műanyag. Bejön a fény. Sötétben is ki lehet használni - télen sűrűn van rá szükség, ezért utcai lámpa alatt áll meg az ember.
Minden polc majdnem fullos, középre viszont nem jutott csak egy nagy doboz, és kiemelem, hogy szép rend van.
Az utolsó fotón pedig a megpakolt autók láthatók, innen indulunk útnak. Egy-két lemaradó mindig van. Nyáron még állandó jelleggel én voltam az. Azóta jöttek újabbak...
Ádám
2014.01.23
