Két előnyös dolgot találtam a tőzsdei bukásomban, ezekről lesz most szó. Minden kudarcban, hibában van valami pozitív mag, amit meg lehet találni, ha az ember hajlandó lefejteni a nagy, rohadt és büdös részeket körülötte. Nagyobb közhelyet hirtelen nem találtam, most ezzel érjétek be! Gyerünk a gusztustalan részektől nem undorodni, ezt is meg kell csinálni valamikor, kezdődik a pucolás!

1. Pozitívum pénzügyi szemmel,

hogy most történt az eset és nem két-három év sikeres működés után, mikor már adott esetben nemcsak a saját pénzemmel dolgozom; de igaz a másik oldala is, hogy van már mögöttem egy sikeres félév, aminek az eredményeire lehet építeni. Nyilván ha ez utóbbi kimaradt volna és az egész egy kudarcsorozat következő eleme lenne, nem lenne megőrizni való érték az egészből és talán én is elhittem volna azt, hogy más pálya után kellene néznem.

Ehhez a gondolatkörhöz tartozik továbbá az is, hogy bár nagyon érzékenyen érintett az esemény, a bukás összege nem érte el azt a szintet, hogy fel kelljen hagynom a további kereskedéssel. Ahhoz viszont elég volt, hogy belássam, a céljaim elérését ez a rendszer nem támogatja, így az átalakításnak nem maradt alternatívája. (Írok majd külön posztot a jövőben a kereskedési rendszerem problémájáról és annak átalakításáról.)

2. Hitelesség

Találtam az eddigieken túl még egy fontos dolgot, amit szeretek elhanyagolni vagy legalábbis a fejemben mindig hátrasorolni. Mégpedig a kommunikáció.

A történet tavaly decemberre nyúlik vissza, mikor a legjobb és egyben legrégebbi aktív barátaimmal söröztünk a karácsony előtti napokban és már nem az első körnél tartottunk, mikor szóba került a munkám, írásaim. Sok mindenről szó volt, elsősorban kritikát kaptam, de ezt az ember a barátainak csak megköszönheti, hogy mernek vele őszinték lenni. És nem mellesleg az is lejön ebből, hogy ha véleményt mondanak, akkor olvasnak és ez annak az embernek, aki itt ül a monitor előtt és pötyögi éppen az aktuális írását, a lehető legjobb visszacsatolás.

A kritikáknak sok esetben nehéz ellentmondani, hiszen aki megfogalmazza így érzi, bár ettől még nem biztos, hogy igaz, de az ő értékítélete ez és kész. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen látunk, érzünk dolgokat ezt ennyivel el is lehetne intézni, de volt egy olyan észrevétel, ami megmaradt bennem.

Azt kérdezték és hangsúlyozom - a legjobb barátaim, mert azt hiszem jelentősége van -, hogy azt gondolom, hogy mások elhiszik azt, amit írok? A kérdésből nyilván az jön le, hogy ők nem. És ha a legközelebb álló emberek kételkednek bennem, akkor a többiek hova tehetnek, melyik polcra a fejükben?

Bosszantott a dolog, nagyon is, de hogy haragudjak rájuk? Biztos nem a rosszat akarják nekem, egyszerűen az ő szemükkel, az eddigi tapasztalataikkal nem fér össze az, és annak eredménye, amit csinálok. Valószínű sok más ember is így, vagy közel hasonlóan érezhet az írásaimmal kapcsolatban mint ők. Tavaly decemberben harmadik hónapja nem volt veszteséges ügyletem és pozitív eredményeim voltak, gondolom ez okozhatta a hihetetlenség érzést bennük.

Innen már kitalálható, hogy mire gondolok a mostani kudarccal kapcsolatban. Mikor február második hetében átéltem a bukást, persze pillanatokra megfordult a fejemben, hogy nem kéne megírni. Ember vagyok én is, nagyravágyással, hiúsággal, normális emberi érzésekkel. Aztán finomítottam, hogy majd február végéig szépítek és akkor csak már a remélhetőleg kisebb összeget kell kommunikálnom. De ezek a gondolatok nem tartottak sokáig, a bukás estéjén tudtam, hogy a hétvégi írásomnak erről kell szólnia, mert különben én őrülök bele, ha mást és máshogyan írok. Valentin nap volt, valahogy csak találtam volna olyan témát az íráshoz, aminek köze sincs a tőzsdéhez és főleg a bukásomhoz.

Nem baszom el, nem váltom aprópénzre a becsületem, ennél sokkal többet ér az nekem. Lehet bukni a tőzsdén, lehet, sőt kell is hibázni, lehet butaságot vagy egyszerűen meggondolatlanságot írni, lehet dühösnek lenni, lehet akár unalmasnak is lenni néha, de nem lehet tudatosan félrevezetni másokat és ezzel saját magamat is.

Jópár nappal később mint ahogy írtam a bukásról, leesett a történet, hogy ez egy lehetőség arra, hogy megmutassam a hitelességem, a tökösségem, a vagányságom. Egy bukás live showban, ebben minden benne van, ami élővé teheti az írásokat és ne heti elméleti okoskodássá száradjon a történet.

Ez a blog komoly társam a fejlődésemben, abban, hogy embereket tudjak a magányos munkában magam mellett. Ezt valószínű nehéz lehet átérezni, én sem tudtam pár hónappal ezelőtt, milyen érzés lehet egy ilyet írni és hétről-hétre rendszeresen, frissnek, érdekesnek izgalmasnak lenni.

Még a praktikus oldalába bele sem gondoltam, hogy egy alternatív valóság fenntartása milyen energiát követel az embertől? A duplán számolástól kezdve (nyilvános hozamok és tényleges hozamok külön-külön), az azon való aggódáson át, hogy valamit megírhatok e, vagy sem, illetve annak a csekkolása visszafelé, hogy mit írtam meg és azt mennyire egyenesen, ha hivatkozni akarok egy régebbi dologra. Elég megnézni egy semleges hírportált a neten és kb. minden második cikk arról szól, hogy a pártállami közmédia milliárdokkal kistafírozva, hogyan igyekszik megoldani ezt a lehetetlen kérdést. És tényleg az, ezt nem lehet jól és ügyesen csinálni, előbb-utóbb kiderül minden hazugság, (oldaltól függetlenül, hiszen Gyurcsányé is kiderült, galibát is okozott, nem kicsit), akármennyit költenek rá, ez nem pénz kérdése.

A jó úton vagyok és ezt nagyon jó tudni és elmondani nektek.

Ha már az írás és magának a felületnek a kiemelt szerepéről írtam az életemben, adok egy zenét a blognak. Ha lenne főcímzenéje, ez lenne az.

Hogy miért ez?

Elsőre megdöbbentő, később egy kicsit ismerőssé válik, de akkor is furcsa marad. Az élményhez türelem kell, aki az első percben leállítja nem kapja meg az élményt. Még ezeregy dologra tudnék asszociálni az életemből, valószínű sokan így vannak ezzel, ez egy olyan kult dal, amire ez működik, de a lényeg, hogy kifejezőnek érzem a fentieket a blogra, illetve a tőzsdei munkámra vonatkoztatva.

 Ádám

2016. február 26.