- Hurem né vitnel huligel husz hul pugi. (manysi)
- Három nő a vízből hálóval húsz halat fog.
Legközelebbi nyelvrokonaik manysik és hantik a kihalás szélén vannak és első ránézésre nagyon hasonlóan élnek mint anno pár ezer éve. Szerintem van összefüggés a két állítás között, erről szól az írás és semmiképpen sem célja beszállni a neten régóta nagy elánnal zajló vitába a magyar nyelv eredetéről.
Lehet e a tanulásról, a fejlődés szükségességéről jobb példát hozni, mint nyelvrokonaik esete?
Eszerint úgy bő 2500 évvel ezelőttig közös nyelvet beszéltünk (ugor alapnyelv), azaz több mint feltételezhető, hogy akkoriban ugyanazt a halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytattuk. A terület ahol közösen éltünk valószínű jó volt egy ideig, ezért többen lettünk, egyre többen és egyszer csak kevés lett a tér, menni kellett. Nem hiszem, hogy önszántunkból indultunk el. Nincs olyan ember, aki a jót önszántából elhagyja. A szűk tér lehetett a konfliktus forrása és valószínű mi húztuk a rövidebb halszálkát, nekünk kellett indulni.
Persze tudom, hogy van természetes kíváncsiság az emberben, de egy működő közösséget nem hagy el senki sem puszta kalandvágyból. Valaminek történnie kellett, hogy elindultunk onnan.
Lehetne itt egy népmesei fordulat, hogy a legkisebb testvér sok próbát kiállva és viszontagságon túllendülve meg tudta mutatni az erejét és ő lett a legnagyobb finnugor nyelv?
Lehetne. Ez egy sikersztori, a magyarok megmutatták! Anyanyelvként ma az észtet 1,1 millióan, a finnt 5,2 millióan, a magyart 15 millióan beszélik.
És nem lehetett könnyű, az őseink jártak a nehezebb úton, mint egy kényszervállalkozó úgy indultak el a nagyvilágba. Mit csináltak? Miért vitték többre? A gének? A nap más szögbe érte őket? "Kiválaszott" nép?
Újat ismertek meg, más népekkel találkoztak, más tapasztalatokat gyűjtöttek, mai szavakkal utaztak, tanultak, kinyitották magukat. Nyilván ösztönösen történt mindez, nem volt más választásuk, de ez mind-mind tanulást jelentett, fejlődést.
Kockázatos volt? Nem kérdés. Az új, az ismeretlen mindig kockázatos és nagyon sokszor nem is látszik, hogy hova lehet eljutni vele. A vadászó embernek valószínű elsőre nem esett le, mikor karámba látott egy állatot, hogy abban mi a jó. Miért nem gyilkolják le és eszik meg akkor és ott azonnal? Még én etessem? Én akarom megenni! Gondolkodásban biztos át kellett kapcsolni egy két agytekervényt, amíg ezt befogadta egy-egy ősünk, aztán neki még meg kellett győznie az asszonyát, a sógort, unokaöccsöt, a szomszéd jurtát stb. Eltelhetett jópár év, mire ezek szép lassan működésbe léptek és onnantól nem volt megállás. Rákaptak az ízére.
Nem vagyok magyarkodó, nem is leszek az most már a hátralévő időmben, de lehet, hogy nem túlzottan légbőlkapott a felvetés, hogy azok a ma beazonosítható népek, akiknek nagy vándorlásban volt részük a történelmük során magyarok, finnek, zsidók mind az innovációban, tudományban, művészetekben, sportban tehetségesebbnek bizonyulnak mint az a számarányukból következik. Azért ezt nagyon nehéz mérni, mert például a tizenkilencedik és a huszadik század rengeteg zsidó tudósa, művésze asszimilálódott és magyarként, lengyelként, franciaként, oroszként stb. tartjuk őket számon. Meg persze nem is ismerem a finn tudóstársadalmat és teljesítményét, csak annyit látok még ezt a gondolatot alátámasztandó, hogy elég sok cikk jelent meg az utóbbi időben a sikeressé vált bevándorlókról.
Ha az előző bekezdéssel lehet is vitatkozni, (pl. a cigányság miért nem illik bele a sorba? talán ők a legfiatalabb európai vándorok) annyi azért biztosan elmondható, hogy a küzdelem felvállalása, a kényszerek hajtóerőt jelentenek az egyes ember, illetve úgy általában az emberiség életében. Egyszerűen nem hagy nyugtot, nem enged beletunyulni a viszonylagos kényelembe, sarkallja az új megoldások keresését, a megismerést, a tanulást. (A cigányság a wikipedia szerint alig ötszáz éve indult Európába, a vándorlásuk még tényleg fiatal, lehet érdemes visszatérni rájuk majd úgy ezer év múlva.)
Szóval, nincs más út, jó úton vagyunk, ha utazással, a világ megismerésével, tanulással, oktatással foglalkozunk !
Az őshazában maradtakkal pedig nem tudom mi jót lehetne tenni. El fognak tűnni mint nép, beolvadás vár rájuk, a globalizációt nem fogják megúszni. Hirtelen szakad rájuk a kétezer-ötszáz év. Azért jó lenne eljutni egyszer hozzájuk és hallani őket még a saját nyelvükön. A következő ötéves tervemben benne van!
Ádám
2016. április 16.
